Valószínűleg mindannyiunknak van elképzelése arról, hogy milyen helyen szeretnénk élni. Milyennek szeretnénk látni Tiszaföldvárt, hisz itt élünk, ez az otthonunk. Szeretnénk megélhetésünket itt megtalálni. Szeretnénk, ha gyermekeink itt járhatnának óvodába, iskolába, élvezhetnék a közterületi játszótereket. A fiatalok szeretnének szórakozni, sportolni. Szeretnénk, ha biztonságban érezhetnénk magunkat, szeretnénk megfelelő egészségügyi ellátásban részesülni. Szeretnénk, ha közterületeink rendezettek lennének, az infrastrukturális adottságaink fejlődni tudnának. Szeretnénk városunk szépségeit, nevezetességeit, kultúráját másoknak is megmutatni és még folytathatnám a sort.

Ezen kisebb-nagyobb vágyak összessége, azok megvalósítása lehet a záloga a helyi közösség megtartásának. Vagyis olyanná kell tennünk a várost, amellyé az itt lakók szeretnék. Jelöltjeink, tagjaink az elmúlt hetekben az utcákat járták, a városi piacon keresték Önöket, fórumokat tartottak. Az Önök véleménye alapján, Önökkel együtt alkották meg településfejlesztési koncepciónkat, választási programunkat.

Mi ezt gondoljuk a választási kampány lényegének, hiszen a vádaskodásokra, az ellenfelek közti adok-kapokra, kisstílű rágalmakra már október 13-án reggel sem fog emlékezni senki, de a győztes fejlesztési víziója (már ha van ilyen) városunk sorsát dönti el a következő 5 évre. Aki még csak meg sem kérdezte Önöket, netán még programmal sem rendelkezik, nem biztos, hogy alkalmas a városvezetésre. Sőt talán érdemes megfontolni Albert Einstein szavait is: „Nem lehet megoldani problémát ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amely létrehozta azt.”

A mi programunk, a helyi Fidesz programja egy közös irányt jelöl meg, amely egyenrangú félként kezel mindenkit, reformátust, katolikust, homokit és belterületit, intézményt, civil egyesületet és polgárt. Ebben a munkában közös gondolkodásra és cselekvésre hívjuk mindazokat, akik szívükön viselik városunk sorsát. De belső erőink mellett bizton számíthatunk az országgyűlési képviselőnk, a térségből származó miniszterek és nemzeti kormányunk támogatására is.

Becsüljük meg magunkat és városunkat azzal, hogy megfontolt döntést hozunk most vasárnap. Ez a szavazat nem arról szól, hogy ki kiabál hangosabban, meg hogy ki földvári és ki nem. Sokkal inkább arról, hogy kinek van elképzelése, kapcsolatrendszere, akarata és tehetsége ahhoz, hogy Tiszaföldvár végre fejlődő pályára tudjon állni és részese lehessen az országos jobboldali összefogásnak.

Hajrá Tiszaföldvár! Hajrá Földváriak!

Van egy építmény, vagy micsoda Tiszaföldváron, ami kész csoda, hogy elkerülte eddig a humoristák figyelmét. A Strand út mozgássérültek, gyenge lábúak számára épült lejárója - pályázati pénzből. No, ilyet tényleg nem látott a világ: a nem mozgás sérülteket is próbára teszi: harminc métert sikerült százötvenre "rövidíteni", s hogy hány kanyarral, azt számolja meg, aki ráér számolgatni és nem szédül el közben. Ez a mucsaiság és tehetségtelenség-szívtelenség közösséget bántó emlékműve. Mozgássérült még nem merte kipróbálni, épeszű ember se nagyon, legfeljebb játékos kedvű gyerekek. Sokmilliós nagyságrendű közpénz lett elherdálva, s erre akkor sincs, nem lehet mentség, ha a pénz véletlenül az égből pottyant. /Nem pottyant!/

    És. Olyan polgármesteri hivatali kőnyomatost fenntartani nincs értelme, ami voltaképpen a régi kézivezérlés cenzúrájával történik. Vigyázat! Nem a város van a polgármesterért és képviselőkért, hanem fordítva. Egyébként nem árt ezt hangoztatni, hiszen egy képviselő javadalmazása eléri egy kezdő pedagógusét, vagy rendőrét - gondoljuk csak végig a felelősségek közötti különbséget.

    Most jöhetnek olyan idők, amikor Tiszaföldvárt az itt élők és  az idelátogatók számára valóban kedves, lakható hellyé lehet tenni - templomokkal, kulturális intézményekkel, iskolákkal, munkahelyekkel stb. De ez nem mehet a régi stílusban, ami nem más, mint  kriptokommunista-liberális hatalom-átmentés. Olyan városvezetés kell, amely tiszta gondolkodású,  s kérdezni, kételyeit megosztani is tudja. Tiszaföldváron el kell jönni annak az időnek, amikor az itt lakók dönthetnek a maguk léte-jóléte felől. Ami Tiszaföldvárnak hátránya -  hatalmas kiterjedése a belterületnek - az előnye is lehet. A közösségi épületvagyon óriási, azt sem lehet elpocsékolni, a betárt iskolaépületeket sem. A strand lehetőségei nem kisebbek, mint bárhol az országban. /Eszébe jutott valakinek, hogy megnézesse, vajon a földvári víz inhalálásra alkalmas-e? S ha igen az mire jó? Az "ősidőkben", a hatvanas években közismert volt, hogy a náthások, krákogósok lementek a gőzt szipákolni, mert használt. És ivásra? Főzésre? A szolnoki Tisza Szálló melegvizét vajon miért hordják évtizedek óta a vasárnapi ebédek leveséhez?/ Lehet, hogy ezek álmok?! Lehet. De álmodni kell és az értelmes álmok valóra válnak, s nem is kell hozzá csodának bekövetkeznie. Csupán annyit kell ez idő szerint tenni: hogy nem a szomszédom, a bratyizó jelöltek kedvéért húzom az ikszet, hanem szív és lélek szerint.

     Ne feledjük! Soha nem volt az országnak a rendszerváltás óta ilyen erős népi-nemzeti, konzervatív értékekre érzékeny kormánya, amelyik a világ jobbik felének szimpátiáját is élvezi./Lassan a szörnyű kisértetvárossá züllesztett, Budapest is lakható, járható főváros lesz.../ S azoknak az önkormányzatoknak a boldogulását kivált segíti a jelenlegi kormány, amelyek nem követeknek mindenféle dialektikus materialista, marxista-leninista, rózsaszín liberalista, semmibe vezető ösvényeket. S e kormány minden korábbinál nagyobb gondot fordít a magyar vidékre, s végre nem ártana Tiszaföldvárnak sem partiképes helyi politikusokból álló képviselőtestületet választania...           

Soli Deo Gloria!

Vágner Szabó János

Szokták mondani, hogy a focihoz és a politikához mindenki ért. És valóban, habár a két terület merőben különbözik egymástól, néhány párhuzam mégis felfedezhető. A hétvégén két nagy meccs lesz, szombaton nemzeti válogattattunk lép pályára a továbbjutás szempontjából fontos meccsen keleti szomszédunknál, míg mi tiszaföldvári „szurkolók” vasárnap az önkormányzati választásokon tartunk válogatót és reményeink szerint a legjobb csapatot és edzőt sikerül összeraknunk. Hiszen még ránk is sok, az előbbre jutás szempontjából számtalan sorsdöntő „mérkőzés” vár a következő 5 évben. De hagyjuk is a politikát, hisz mostanság úgyis úton-útfélen untatja, vagy épp idegesíti Önöket. Inkább a fociról beszéljünk. Ha mégis találnak némi analógiát a tiszaföldvári közélettel, az tán csak a véletlen műve.

A magyar labdarúgás dicső múltat tudhat magáénak. Még a legnehezebb időkben is saját belső erejére, adottságaira alapozva ki tudott emelkedni. Szomszédjaihoz képest (sőt világviszonylatban is) ki tudott emelkedni tehetséges edzőknek és játékosoknak és az eltántoríthatatlan szurkolóknak köszönhetően. Az utóbbi évtizedekben a helyben járás jellemző. Mi szurkolók hiába építjük magunkba újra a reményt meccsről-meccsre, mindig hidegzuhany az osztályrészünk. Persze kifogás mindig van bőven, hogy nincs pénz meg még épül a csapat, meg a feltételek nem megfelelőek és még egy kis türelmet kérnek. Mára odáig jutottuk, hogy nálunk jóval szerényebb futballkultúrájú országok is megalázó vereségeket mérnek ránk. A szurkolók már kiábrándultak a játékból, már nem érzik magukénak a csapatot. Talán korábbi válogatott játékosok és edzők nehezen fogták fel, hogy ők nem maguknak játszanak, ők egy nemzetet képviselnek és szurkolóik kiszolgálása a megtisztelő feladatuk. Joggal várnánk el tőlük, hogyha lehetőséget kapnak, ellentmondást nem tűrően, motiváltan, harciasan, összerakott stratégia mentén vívják küzdelmeiket. A totojázó, lassú, saját kapu elé beállt, erőtlen játékból szerencsés esetben csak egy döntetlenre futhatja.

És legutóbb, tavaly év végén is kit választottak edzővé, szövetségi kapitánnyá? Egy magyar viszonylatban talán jónak gondolt, de alapjaiban mindenfajta vezető képességet nélkülöző, szakmailag begyepesedett személyt. Az magyar edzői társadalomnak talán csak az volt fontos, hogy legalább közülük való és tán kívülről még rángatható is. Sok esetben a másodedző vitte a prímet, a taktikai megbeszélések parttalan vitákba torkolltak. Ő nemhogy motiválni, de egyben tartani sem volt képes a játékosokat, egység nem volt csak teljes káosz, ahogy az elmúlt mérkőzéseken ez világossá vált. Messze az elvárások és lehetőségek alatt teljesítettünk az ő ciklusában.

De a fordulat megtörtént. A döntéshozók egy-két hete gondoltak egy merészet és változtattak az edző személyén az utolsó utáni pillanatban. Azt mondták, a következő meccsek túl fontosak ahhoz, hogy ugyanazzal a garnitúrával fussunk neki. Jöjjön egy más kultúrában nevelkedett, külföldön elismert, más tempóhoz, hozzáálláshoz szokott, a játékban már bizonyított, de mégis fiatal és lendületes ember. Persze a belföldi „szaktekintélyek” máris kígyót-békát kiabálnak rá. De a régi és új játékosok mögötte állnak, és tudják, hogy megfelelő stratégia és szervezettség mellett új korszakot nyithatunk és győzhetünk. Tudják, hogy nekik a rájuk váró meccsekre kell kizárólag koncentrálni. Mindegy, hogy mit mondanak, és hogyan készülnek ellenfeleink, sőt az is mindegy, hogy egy-két elborult és kiábrándult szurkoló méltatlan transzparenseket írogatott vagy épp kutyagumit dobál a pályára. Egy a lényeg, az eredmény és a minden egyes szurkoló elégedettsége. Ez a hazavetődött fiatalember és újjászervezett csapata egy utolsó utáni bizalmat kér Önöktől, tőlünk a hétvégén. Legyünk ott és támogassuk őket. Talán végre többszöri nekifutás után végre bekövetkezhet a fordulat.